|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 29 találat | lapozás: 1-29 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Csikány Tamás 1998. május 12.A Gyergyói Népfőiskola idén is megszervezi máj. 22-23-án a már hagyományossá váló történészkonferenciát Gyergyószentmiklóson. A konferencián magyarországi /dr. Kedves Gyula, dr. Pelyach István és dr. Csikány Tamás, dr. Bona Gábor, dr. Normann Róbert/ és hazai /dr. Egyed Ákos, dr. Garda Dezső, dr. Tüdős Kinga és dr. Demény Lajos/ történészek tartanak előadást. /Újabb történéskonferencia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./1999. július 19.Júl. 19-én tudományos ülésszakot tartottak Kézdivásárhelyen, a Céhtörténeti Múzeumban. Egyed Ákos akadémikus nemrég megjelent könyve (Erdély, 1848-1849, II. kötet) bemutatása kapcsán a forradalom és szabadságharc erdélyi sajátosságairól beszélt, kitérvén arra, hogy míg a Pesten megfogalmazott 12 pontban az unió az utolsó helyre került, a Kolozsvárott elfogadott programban már az elsõ helyen szerepelt. Ugyancsak az unióról szólt Pelyach István szegedi történész is, aki Magyarország középkori történetéig, az ország három részre szakadásáig nyúlt vissza elemzése során. Hangsúlyozta, hogy Szent István állama szerves egészet alkotott, s a '48-as uniós törekvések ennek visszaállítását célozták. Hajagos József Észak-Erdély szabadságharcában betöltött szerepérõl értekezett, Bóna Gábor a székely haderõ szerepét méltatta. Kedves Gyula hadtörténész a cári intervencióról megállapította, hogy az orosz hadsereg többszörös túlerõvel tört be az erdélyi szorosokon is, a székelyek keresztülhúzták számításait, hiszen Lüders tábornok nem tudott kijutni a magyar Alföldre. Végül Csikány Tamás megjegyezte: a magyar tüzérek a mai napig Gábor Áront tekintik példaképüknek. /Kézdivásárhely. Gábor Áron, a példakép. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 21./2003. november 29.Baróton a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület a háromhavonta megjelenő Erdővidéki Lapok után újabb művelődés- és tudománynépszerűsítő kiadványsorozatot bocsátott útjára Erdővidéki Történeti és Természettudományi Tár címmel. Az első szám a tavaly májusban Kossuth Lajos emlékére tartott tudományos ülésszakon Csikány Tamás hadtörténész, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára, Egyed Ákos történész, az MTA tagja, az EME elnöke és Kónya Ádám tanár, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója előadásait foglalja magában. Legközelebb valószínűleg a tavasz folyamán sorra kerülő Nagybaczoni Nagy Vilmost méltató előadások (a célnak sikerült megnyerni négy budapesti szaktekintélyt) anyagát közlik. /(hecser): Új kiadvány Erdővidéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./2004. június 1.Máj. 31-én emlékeztek Nagybaconban Nagybaczoni Nagy Vilmosra, volt honvédelmi miniszterre. Bardocz Csaba, Bacon község polgármestere a vezérezredes életútjának főbb állomásait felsorolva emberi tartásáról emlékezett. Dr. Csikány Tamás hadtörténész kiemelte, nem szabad megfeledkezni azokról, akik nem harci tetteikkel, hanem emberségükkel szolgálták a nemzetet. Leleplezték Bodó Levente szentegyházi művész (kezének nyomát őrzi Erdővidéken Baróti Szabó Dávid és Gaál Mózes mellszobra, illetve a tejgyár falán elhelyezett, a Beke család ’48-as hőseinek emléket állító plakett és a millenniumi emlékmű) alkotását, a volt honvédelmi minisztert ábrázoló domborművet, az emlékplakettet. A délutáni tudományos ülésszakon Nagybaczoni Nagy Vilmos életútjáról dr. Csikány Tamás, Horváth Csaba, Illésfalvi Péter, Szani Ferenc budapesti hadtörténészek értekeztek, Kónya Ádám tanár Találkozásaim Nagybaczoni Nagy Vilmossal címmel tartott előadást, illetve Szabó János József hadtörténész, egyetemi tanár bemutatta Ivas István Az utolsó székely határőrök, 1944 című könyvét. /Hecser László: Nagybaczoni Nagy Vilmos-emléktáblát avattak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 1./2007. március 10.Az elmúlt év végén megjelent a Határvidék, 1762-1918 című kiadványsorozat második kötete (Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2006). A hiánypótló munka a székely történelem alig ismert forrásaiba enged bepillantást: könyvtárakból, múzeumokból és levéltárakból előkerülő, nehezen kutatható dokumentumok, naplók, feljegyzések, visszaemlékezések válnak olvashatóvá. A Határvidék második kötetének tanulmányai az 1848-49-es dicsőséges időszak eseményeihez kötődnek. A tudományos igényű tanulmányok és forrásközlések sorát Demeter Lajos munkája nyitja, aki Gál Sándor ezredesnek a Székely Nemzeti Múzeumban őrzött négy levelét közölte. Demeter László Balás Konrád őrnagy feljegyzését rendezte sajtó alá. Balás uralkodóhű tisztként mutatja be székely határőrei szerbek elleni harcát 1848 nyarának végén. A tiszt teljesítette kötelességét, majd amikor módjában állt, visszatért a császár szolgálatába Fadgyas Bálint az 1849. július 5-i eprestetői tragikus harcokról írt. Kisgyörgy Zoltán és Albert Ernő Gábor Áron ágyúiról közölt újabb adatokat. Demeter Lajos adalékokat szolgáltatott Kibédy Simonffy Sámuel, Bem tábornok seregének egyik orvosa életrajzához. A kiadványt kronológia zárja Háromszék 1848. végi önvédelmi harcának eseményeiről. /Dr. Csikány Tamás, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Budapest: Új könyv a szabadságharcról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./2007. március 10.Gál Sándor honvédezredes (1817-1866) neve ma is ismerősen cseng Háromszéken, döntő szerepe volt a vidék önvédelmi harcának irányításában, lángoló szabadságharcos elkötelezettsége miatt került Bem tábornok bizalmasai közé. A bukás után Angliában, Konstantinápolyban bujdosott, majd Olaszországba került. Gál komolyan gondolkodott egy erdélyi betörésen, noha a függetlenségi harc feltételei ez időben, 1861-ben messzemenően hiányoztak. Gál Sándor megírta (vagy íratta-) olaszul megjelenő emlékiratát, amely Gál Sándor életrajza, avagy a székely ezredes, ki nem engedett a 48-ból /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006. Bibliotheca Transsylvanica, 49./ címmel végre száznegyvenhat év után magyarul is olvasható Egyed Ákos előszavával s Csikány Tamás tanulmányával és kronológiájával. Az eddig ismeretlen emlékirat fordításáért dicséret illeti Zágoni Zsoltot. /Bogdán László: Aki nem engedett a 48-ból. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./2008. május 22.Az 1848-as szabadságharc idején a délvidéki válság kezelésére Magyarországra vezényelt székely határőröknek ,,rossz volt a sajtója”, azaz rossz hírüket keltette elsősorban Mészáros Lázár honvédelmi miniszter, s ezt a csorbát igyekezett kiköszörülni néhány történész. A székely határőrök a magyarországi hadszíntéren 1848-ban című tanulmánykötet bemutatóján Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtárban Csikány Tamás és Kedves Gyula magyarországi hadtörténészek a háromszéki és a csíki zászlóaljak magyarországi szereplését ecsetelték, kiemelve: a hiteles kép az, hogy a székelyek az adott körülmények között teljesítették a rájuk bízott feladatot. Az est házigazdája Demeter Lajos sepsiszentgyörgyi történész a kötet társszerzője. /Albert Levente: A székelyek helytálltak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 22./2008. október 1.A pákozdi csata 160. évfordulója alkalmából az 1848–49-es szabadságharc eseményeit, történéseit feldolgozó négy könyv jelent meg. A Molnár András által szerkesztett Pártvezér, miniszterelnök, vértanú – Tudományos emlékülés a 200 éve született Batthyány Lajos miniszterelnök tiszteletére című tanulmánykötetet a Zala Megyei Levéltár adta ki. Herman Róbert A Drávától a Lajtáig /Balassi Kiadó, Budapest/ című könyvében tanulmányokat gyűjtött össze a Batthyány-kormány által megszervezett fegyveres erőről. Szintén Batthyány Lajos miniszterelnök tevékenységeit öleli fel Csikány Tamás–Demeter Lajos–Egyed Ákos–Kedves Gyula–Urbán Aladár Székely határőrök /Timp Kiadó, Budapest/ című munkája; a könyve kiemeli az első független, felelős magyar miniszterelnök törekvéseit a honvédelem és az ehhez szükséges hadsereg megszervezésében, megvalósításában. Német György Gál Sándor honvédezredes 1848–1849-es tevékenysége /Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda/ című kötetből az olvasó megismerheti a honvédezredes élettörténetét. /Könyvek az 1848–49-es szabadságharcról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 1./2008. november 18.A baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület szervezésében megvalósuló 16. Erdővidéki Közművelődési Napok tizenhat településen kínál koncerteket, kiállítást, tudományos előadásokat, könyvbemutatókat, kézműves-foglalkozást és huszonnégy órás olvasómaratont. Biblia-kiállítás nyílik a baróti Erdővidék Múzeumában, majd Györgypál Lajos néhai tanár festményeiből összeállított tárlatot tekinthetik meg az érdeklődők. Illésfalvi Péter budapesti hadtörténész Erdély 1944-ben címmel, Berekméri Róbert marosvásárhelyi levéltáros a 27. székely könnyű hadosztály címmel tart majd előadást, Fehér János művészettörténész évszázados erdővidéki kőfaragványokról értekezik. Csikány Tamás budapesti hadtörténész Háromszéki határőrök Magyarországon 1848-ban, Kedves Gyula budapesti hadtörténész Székely huszárok 1848-ban címmel tart előadást. A rendezvénysorozat keretében könyveket is ajánlanak: Antal Jenő Vadászemlékeim és Kisgyörgy Zoltán geológus, újságíró Háromszéki vártúra kalauz című könyveit mutatják be Bölönben, utóbbit pedig Nagybaconban is. Baróton Nagybaczoni Molnár Ferenc budapesti történész Tábornokok földje, Erdővidék, valamint Benkő Levente – Papp Annamária Magyar fogolysors a második világháborúban című köteteit ismerhetik meg az érdeklődők. /A régió ünnepe. = Krónika (Kolozsvár), nov. 18./2009. október 6.Szent István államalapítása mellett a magyar történelem legfontosabb eseményének nevezte az 1848–49-es szabadságharcot dr. Csikány Tamás alezredes, a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtörténeti Tanszékének vezetője. Csikány elmondta, hogy Magyarországon az elsőéves egyetemisták nem tudják felsorolni az aradi tizenhármat. Hadilábon állnak az egész magyar történelemmel. /Kozán István: „A polgári fejlődést nem lehetett feltartóztatni” = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 6./2009. november 21.Sem az iskolák, sem a kultúrházak, sem az katolikus egyház nem engedélyezik a moldvai csángó falvakban, hogy ingatlanjaikban tartsák az iskolán kívüli magyar foglalkozásokat. A legtöbb településen bérelt épületben tanulnak a gyermekek, mert saját házak vásárlására nem futja az oktatási programot fenntartó Moldvai Csángómagyarok Szövetségének. Székeket hoztak a külsőrekecsini Gyermekek Házához. Támogatók adományából építették fel ezt a házat. A magyar órákat korábban egy családnál tartották. Az emeleten tanári lakást és számítógéptermet alakítottak ki. Moldvában 21 településen tartanak magyar órákat, de csak hét faluban van magyar közösségi ház. Ezeken a településeken egyre többen tanulnak magyarul. – Az emberek azt érzékelik, hogy nem csak egy rövid időre jövünk, itt megzavarjuk az ők életüket, és aztán tovább állunk, hanem hosszú távon gondolkodunk – hangsúlyozta Solomon Adrian, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke. Lujzikalagorban három évig kis raktárban tartották a magyar órákat. Az 5000 lelkes községben már 100 gyermek jár a magyar foglalkozásokra. Ezért bérelte ki a Csángó Szövetség most a házat. 35 ezer euróra lenne szükség ahhoz, hogy a Csángó Szövetség megvásárolhassa a házat, ahol a tanári lakás is helyet kapna. Az összeget közadakozásból próbálják összegyűjteni. Duna TV. /Hosszú távon gondolkodik a Csángómagyarok Szövetsége. = Erdély. Ma, nov. 20./ 8/ November 18-án volt az Erdővidéki Közművelődési Napok leggazdagabb kínálata: Barótra, Olasztelekre, Kisbaconba, Erdőfülébe, Nagybaconba, Ürmösre, Bölönbe, Nagyajtára és Vargyasra vittek programot a szervezők. Másnap Baróton Hidak címmel a felsőrákosi alkotótábor anyagából, Bardocon pedig az Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület tagjainak munkáiból nyílt fényképkiállítás, Bölönben Höncz László Bűnösként is győztes című könyvét, Baróton pedig Magyari Hunor Az erdővidéki református egyházmegye templomai című albumát mutatták be. Vargyason megnyílt az Erdővidék nagyjai című kiállítás, Középajta népe pedig Magyari Hunor albumát ismerhette meg, a bölöni Kék virág néptáncegyüttes Zalánpatakon és Középajtán lépett fel. Baróton előbb dr. Bona Gábor, majd Pelyach István történész tartott rendhagyó történelemórát az 1848―49-es szabadságharcról, majd a csíkszeredai Mesehetes zenekar szerzett lépett fel. Dr. Egyed Emese Baróti Szabó Dávid Kisded szótáráról /Tortoma Kiadó, Barót/ beszélt, mely most jelent meg. Az 1792-ben Kassán nyomtatott második kiadás alapján készült könyvet méltatva a kolozsvári egyetemi tanár kiemelte: ,,Amikor készült, munkafüzet volt, tanári segédletként tudták használni a magán- és iskolai oktatásban azok, akik tudatosan akartak magyarul beszélni, s azok is, kik magyarul akartak megtanulni. ” Erdőfülében a Magyar Művelődési Intézet főigazgatóját, Borbáth Erikát telt ház fogadta. Örökségvédelem és hagyományápolás című előadásában arra tért ki, hogy mennyi hasznot hajthat a ma emberének az elmúlt évszázadok alatt felhalmozott közös tudás. Olaszteleken kiállítás nyílt Nagy Viktor fényképeiből, majd Kolumbán-Antal József székelyudvarhelyi író Székely honfoglalás című kötetét mutatták be. Kisbaconban Csikány Tamás és Kedves Gyula budapesti történész Székelyek a napóleoni háborúkban, valamint Huszárok az 1848/49-es szabadságharc erdélyi hadszínterén címmel tartott előadást. Szabó Zsolt főszerkesztő, valamint Benkő Levente szerkesztő ismertette a Művelődés című folyóiratot, Jánosi József pedig Erdővidéki táncélet című kötetét. Fehér János művészettörténész Erdővidék épített örökségéről értekezett. Baróton megnyílt Kiss Béla sepsiszentgyörgyi képzőművész akvarell-kiállítása. /Hecser László: Gazdag Erdővidéki Közművelődési Napok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 21./2010. július 12.Fapuskától óvó román rendőrségTörténelmi hadijáték közel kétszáz korhű egyenruhában és fegyverzettel felszerelt hagyományőrző előadásában – egyedülálló rendezvényt álmodtak meg Gyergyóremetén a falunapok alkalmából. A csata lezajlott, azonban nem a tervek szerint: a rendőrség nem engedélyezte, hogy a hagyományőrzők használják teljesen ártalmatlan, fából készült fegyvereiket. Az 1849. február 9-én lezajlott piski csatára emlékeztek vasárnap Gyergyóremetén. Nagyszabású hadijátékra került sor a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Egyesület, székelyföldi hagyományőrzők, valamint a Román Katonai Hagyományőrzők Szövetség közreműködésével. A közel kétszáz szereplő részletesen előadta azt a küzdelmet, amikor Bem József tábornok legnagyobb győzelmét aratta az osztrák császári csapatok felett. Az egykori csata a Sztrígy folyón lévő híd megtartásáért, illetve elfoglalásáért zajlott, a székely alakulatok bátran rohanták le az osztrák csapatokat, és visszavonulásra késztették a császáriakat. Remetén, a Maros-parton felállított híd körül zajlott a küzdelem, gyalogosok, tüzérek, lovas huszárok csaptak össze. A csatajelenet alatt Csikány Tamás hadtörténész mesélte a korabeli eseményeket, hogy a küzdelem mozzanatai érthetőek legyenek. A hagyományőrzők korabeli egyenruhákat viseltek, fegyverük is volt, de csak fából készült utánzat. A tervek szerint az eredeti lőfegyverek alapján készült másolatokat használtak volna, ezt azonban nem engedélyezte a rendőrség. A hagyományőrzőktől megtudtuk, a rekonstrukciók egyáltalán nem veszélyesek, emberi élet kioltására nem alkalmasak, hiszen kis mennyiségű lőpor robban fel bennük, így hang és füst keletkezik, golyót azonban nem lőnek ki. Elmondásuk szerint egyébként Európa más országaiban engedélyezett a puskák használata, rendszerint alkalmazzák különböző bemutatók, hagyományőrző rendezvények esetén. A hasonló elven működő ágyúkat szintén nem hozhatták el Remetére. Laczkó-Albert Elemér polgármester elmondta, már négy hónapja kértek engedélyt, hogy a fontos kellékeket ide szállíthassák a magyarországi hagyományőrzők. „Hónapokig jártuk a rendőrséget, hitegettek, csalogattak, a legnagyobb baj, hogy nem mondták meg, mit kell tenni, hanem hallgattak és aztán az utolsó percben bejelentették, hogy nem lehet” – részletezte a község vezetője. Azt is elmondta, a művelődési minisztérium segítségét is kérték, még az utolsó percben is reménykedtek, de hiába, a válasz nemleges volt. A megyei rendőrség szóvivője lapunk kérdésére úgy nyilatkozott, nincs törvényes keret Romániában az ilyen eszközök használatára. A hadijátékra így is kíváncsi volt a falu népe, a füst és hanghatás végül néhány durranásra korlátozódott, amit kis mennyiségű lőpor robbantása idézett elő. A rendőrség figyelmét viszont ez sem kerülte el: a rendezvény után behívatták a szervezőket, és ellenőrizték a hagyományőrzők felszerelését, attól tartva, hogy megszegték a tiltást. Miután megbizonyosodtak a kellékek teljes mértékű ártalmatlanságáról, a szervezők elhagyhatták a rendőrséget. Lázár Hajnal Hargita Népe (Csíkszereda) 2010. július 12.Székely önrendelkezés a tudományban (is) – Kisebbségi jövő a tudásalapú társadalomban – Konferencia GyergyóremeténA székelység kisebbségi létéhez, önrendelkezéséhez sokan sokféle szempontból közelítettek már, viszont a székelyföldi oktatás, kutatás és tudás autonómiája viszonylag ritkán került szóba. Ezért nevezhető úttörőnek a gyergyóremetei falunapok keretén belül szombaton megrendezett „Kisebbségi jövő a tudásalapú társadalomban” című konferencia, melyen neves előadók és fiatal tehetségek tárták az érdeklődők elé a székelyföldi tudomány jelen állását és jövőjét. A konferenciát imával nyitó Orbán László esperes Wass Albertet idézve adta át a szót a tudomány képviselőinek, mely szavak akár a rendezvény mottóját is képezhették volna: „magyarnak lenni Erdély földjén annyit jelent, mint mindig egy lépéssel előbb lenni... egy kicsit többnek lenni minden tekintetben...” Így vélekedett az első előadó, Andrew Balas remetei származású amerikai orvos-matematikus is, aki szerint ha a tudós, kutató nem tud kisebbségben lenni, elviselni, hogy nem ért vele egyet a többség abban, amit felfedezett, akkor sikeres sem tud lenni. A nagy felfedezések tehát mindig kisebbségben kezdődnek. Hogy ez Székelyföldön is megvalósulhasson, megalapította a Székely Előfutár Alapítványt, mely a Balás Elek nevet viselő ösztöndíjjal támogat minden évben tíz fiatal székelyföldi kutatót. A konferencia során ők is bemutatkoztak, beszámoltak tevékenységükről. A humán szekció ösztöndíjasai székelyföldi vonatkozású társadalmi jelenségeket vizsgáltak, hozzásegítve a székelységet saját hagyományainak, szokásainak és múltjának jobb megértéséhez. Kinda István, aki korábban a moldvai csángókkal is foglalkozott, dokumentumfilmet vett fel a téglavetés hagyományos mesterségéről Nagyborosnyón, Sütő István saját családtörténetén keresztül írta meg a vargyasi bútorfestés múltját és jelenét, Kiss Adél pedig a székelyföldi felnőttképzést vizsgálta. A természettudományos szekció ösztöndíjasai nemzetközi kutatóhálózatok munkájába kapcsolódtak be, Kovács Katalin egy román-magyar-cseh projekt keretén belül az intenzív lézerimpulzusokkal foglalkozik, melyek segítségével a rák molekuláris fázisában felismerhetővé válhat, Kovács Levente pedig a programozott sejthalált kutatja egy szegedi csoportban, amely munka szintén a rák gyógyítását célozza, hiszen a rákos sejtekbe programozott sejthalál megállíthatná a betegség elburjánzását. Az ösztöndíjasok előadásai is abba az irányba mutatnak, amit Kötő József hozzászólásában kulcsszóként emelt ki: glokalizáció (a globális és lokális összekapcsolódása). Bekapcsolódni a nemzetközi körforgásba, kihasználni a globalizáció adta lehetőségeket, ahogy azt a természettudósok is tették, ugyanakkor figyelni a lokális jegyekre, székely jellegzetességekre és őrizni azokat, amire az ifjú társadalomtudósok tevékenysége is irányult. A legtöbb vitát kiváltó felvetés a szintén a glokalizációval összefüggő önálló székelyföldi egyetem kérdése volt, melyet Andrew Balas nevezett meg célként. Az amerikai előadó szerint Székelyföldnek szüksége van egy mágnesként működő saját tudományegyetemre, amely lehetővé teszi a helyi kutatók együttműködését, akik speciális, helyi problémákra kereshetik majd a választ. Bíró Zoltán, a Sapientia dékánja szerint inkább a Székelyföldön működő állami és magánegyetemek, kihelyezett tagozatok szorosabb együttműködésére lenne szükség az egyéni munkavállalás helyett, egyeztető fórumra, közös hírlevélrendszerre, közös kiadványokra, akár közös kutatóhálózatra, valamint a térséggel való szoros kapcsolatra. Szerinte a székelyföldi autonómiát nem kérni kell valakitől, hanem, legalábbis tudományos téren, meg kell valósítani az intézmények együttműködése által. És mivel a hagyományápolást Andrew Balas a közösség sikerességének és jó egészségi állapotának feltételeként nevezte meg (ellenpéldának felhozta a marginalizált indiánok esetében tömegesen jelentkező alkoholizmust és elhízást), olyan előadásokra is sor került, amelyek a székely múlttal foglalkoztak. Nagy József, Szabó József János, Egyed Ákos és Csikány Tamás is a székelység forradalmakban és háborúkban vállalt szerepét mutatták be, melynek egy szeletét élethűen meg is jelenítették másnap a hagyományőrző egyesületek a piski csata Maros-parti újrajátszásával. Köllő Zsófia. Erdély.ma 2013. február 11.Székelyudvarhely polgármestere csütörtökön ismertette 2013-as terveit, ekkor közölte azt is, hogy az általa vezetett hivatal felkért egy komoly szerkesztőgárdát, hogy írja meg Székelyföld történetét.Tavaly adták ki a Hargita és a Kovászna Megyei Tanács támogatásával, Maros megye korábbi megyei elöljáróinak és számos történésznek, közismert szaktekintélynek a közreműködésével a Székelység története című alternatív tankönyvet, amelyet az általános iskolák VI. és VII. osztályosainak szánnak, illetve azoknak a felnőtteknek, akik érdeklődnek történelmünk iránt. A könyv több ezer példánya jutott el immár az olvasókhoz. A román sajtóban komoly reakciója volt és van ennek a kulturális eseménynek, kedélyeket borzolt. Bunta Levente polgármester hangsúlyozta, hogy fel kell idéznünk az annak idején Magyarországon megjelent Erdély története című háromkötetes munkát, amely – bár sok vihart kavart – máig ott van minden igényesebb család könyvespolcán. „Három, egyenként legalább ötszáz oldalas, gazdagon illusztrált kötetre kell gondolni. A szerkesztőbizottság elnöke Egyed Ákos professzor, akinek tudásához, szakmai hozzáállásához nem férhet semmi kétség.” Egyed Ákost nem sikerült utolérnünk ezekben a napokban, de kiderítettük, hogy a munkacsoport egyik koordinátora a Székelyudvarhelyen élő Hermann Gusztáv Mihály történész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) adjunktusa, aki úgy nyilatkozott: „Elkészült a tervezett tartalom- és tematikajegyzék. A szerzői gárda még nem végleges, és a tartalomjegyzék is kiegészülhet, bővülhet a továbbiakban. Főleg egyes alfejezetek szerzőinél lehet még változás, ezért a fejezetek szigorú, tételszerű emlegetése még korai. Biztos a három kötet és a polgármester által említett legalább háromszor ötszáz oldal, de akár meg is haladható a bruttó ezerötszáz oldal.” A tervek alapján az első kötet a székelyek őstörténetével és az eredetkérdéssel foglalkozik majd (Kordé Zoltán és Benkő Elek szakértői és szerkesztői közreműködésével), illetve Erdély és a Székelyföld életét tanulmányozza a magyar királyság idején, egészen 1542-ig. A következő, nagyobb tartalmi egység az 1542 és a Rákóczi-szabadságharc bukása (1711) közti időszak, amikor Erdély gyakorlatilag önálló fejedelemségként működött. Feltételezhető, hogy A székelyek és a Székelyföld a 18. században (szerző-koordinátor: Pál-Antal Sándor) című fejezet már a második kötet bevezető részét fogja képezni, amelyet Az abszolutizmustól az 1948–1849-es forradalomig terjedő időszak vizsgálata követ (szerző-koordinátor: Hermann Gusztáv Mihály). Egyed Ákos – saját szakterületén fog dolgozni – A Székelyföld és a székelyek 1848–1949-ben című fejezetet írja és szerkeszti, amelyet A kiegyezés kora címet viselő fejezet követ (szerző-koordinátorok: Pál Judit és Balaton Petra). A második kötetet A Székelyföld és a székelység 1914 és 1918 között című téma zárja (szerző-koordinátor: Csikány Tamás). A hosszú huszadik század elejétől, az első világháborút lezáró békétől napjainkig, a közelmúlt eseményeiig terjed a harmadik kötet. A huszadik századi történéseket feldolgozó fejezeteket Bárdi Nándor, Oláh Sándor és Nagy József, valamint Novák Csaba Zoltán írja és szerkeszti. A tervek szerint a három kötet megjelenésére egyszerre, 2015 októberében fog sor kerülni. Simó Márton Székelyföld.ro, 2013. szeptember 21.Létrehozzák a Székely Határőrség MúzeumátKovászna megye és Sepsiszentgyörgy önkormányzata létrehozza Sepsiszentgyörgyön a Székely Határőrség Múzeumát – jelen- tette be Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott elnöke. A székelyföldi Kovászna megye önkormányzatának az MTI-hez eljuttatott szombati közleménye szerint Tamás Sándor a Székely határőrzés évszázadai című tudományos konferencia megnyitóján mondott beszédet a Székely Nemzeti Múzeumban. „Közel egy évezreden keresztül védte a székelység Európának ezt a szegletét. Elérkezettnek látjuk az időt, hogy történészek, régészek, kutatók szakmai támogatásával, az általuk megjelölt múzeumi tárgyakkal, itt Sepsiszentgyörgyön a Lábas Házban létrehozzuk a Székely Határőrség Múzeumát" – idézte a közlemény Tamás Sándort. Az oszlopos homlokzata miatt Lábas Házként emlegetett 1821-ben épült impozáns épületben egykor a székely huszárezred parancsnoksága működött. Tamás Sándor megemlítette, a székelység katonai múltjának számos tárgyi bizonyítéka van, és az erre vonatkozó írott anyag is könyvtárakra rúg. Hozzátette, Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy elöljáróit régóta foglalkoztatja a múzeum létrehozásának a gondolata. „Úgy véljük, hogy a történészek, kutatók segítségével olyan kiállításanyagot tudunk megszerezni, amely méltó tükre lesz a székelyek tetteinek" – idézi a közlemény a politikust. Az elöljáró megemlítette, a Székely Határőrség Múzeumának a létrehozásához szellemi támogatást ígért Csikány Tamás történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, a pénteki sepsiszentgyörgyi konferencia társszervezője. A konferencián előadások hangzottak el Erdély határainak védelméről, az osztrák-török háborúról, a székelységgel kapcsolatos statisztikai adatokról, az austerlitzi csatáról, az 1848-as forradalom uzoni eseményeiről, a csendőrség és a székelység közös határőrző tevékenységéről és a székelyek lőfegyvereiről. MTI Erdély.ma 2013. szeptember 21.Székely határőrség: konferencia és múzeumCsikány Tamás történész, a magyarországi Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára kezdeményezésére került sor A székely határőrzés évszázadai című, a Székely Nemzeti Múzeumban tegnap zajlott tudományos konferenciára, mely alkalommal Tamás Sándor megyeitanács-elnök bejelentette: létrehozzák a Lábas Házban a Székely Határőrség múzeumát. Életben tartani, illetve tovább vinni azt az elképzelést, hogy Székelyföld nyilvánvalóvá váljon a magunk számára, de lássék Bukarestből, Budapestről, és Brüsszelből is, ezért vált a tudományos konferencia támogatójává Kovászna Megye Tanácsa – fejtette ki Tamás Sándor az esemény megnyitóján. Bejelentette, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel egyeztettek arról, a Lábas Hában, az egykori székely határőrség ezredparancsnokságának székhelyén múzeumot hoznak létre, ehhez a szakemberek támogatását kérte. Csikány Tamás történész felemlítette, a múzeum alapításának ötlete nem újkeletű, a nagyajtai, mostanára eléggé romos állapotba került huszárlaktanya-épület ilyen jellegű hasznosítását is javasolta már, de a sepsiszentgyörgyi helyszín sokkal megfelelőbb a célnak. A konferenciáról elmondta, az Új Széchenyi-terv révén tavaly az egyetem által elnyert pályázat részeként valósulhatott meg, ezen ismertetik a kutatók témáikat, kutatási eredményeiket. És hogy miért éppen a székely határőrség sok anyaországi történész kutatási területe? Mert a székely történelem a magyar történelem része, ráadásul annyira gazdag, hogy igen sok történészt el tud tartani – fejtette ki. A konferencián, két ülésszakban Demeter László történész, Erdővidék Múzeumának muzeológusa, illetve Csikány Tamás vezetésével Bordi Zsigmond Loránd és Cserey Zoltán helybeli, illetve Szem Géza, Csikány Tamás, Süli Attila, Kaiser Ferenc, Soós Péter magyarországi szakemberek tartottak előadást, akik ma a háromszéki ’48-as emlékhelyek bejárásával zárják a rendezvényt. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. október 21.Felújították az emlékművetFelavatták pénteken Szamosfalván az 1849-ben e napon kivégzett Tamás András huszárezredes, és Sándor László honvéd őrnagy felújított emlékművét. A székely származású honvédtiszteket a Karl von Urban ezredes által elnökölt, Kolozsváron székelő császári haditörvényszék ítélte kötél általi halálra. Kivégzésük után holttestüket a szamosfalvi vesztőhely közelében temették el. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik legimpozánsabb erdélyi emlékhelyét 1896-ban állították, ám a 20. században többször is ledöntötték. Most közösségi összefogással, a magyarországi Honvédelmi Minisztérium, és a Külügyminisztérium anyagi támogatásával állították fel újra, miután több mint harminc évig állt romokban. „Olyanok próbálták a vértanúk emlékét bepiszkítani, akik ma is félnek a nemzeti összetartozásunk erejétől, a szabadság és önrendelkezés iránti igényünktől” – jelentette ki Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere az avatóünnepségen. Úgy vélte, az újraállított emlékmű ma már a közösségi összefogásba vetett hitet is jelképezi. A Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntését is tolmácsoló Csikány Tamás ezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára úgy vélte, az egész Kárpát-medencében alig találni olyan emlékművet, amelyik a szamosfalvihoz hasonló pompában ragyog. Úgy vélte, az emlékműnek kettős jelentősége van. „Egyrészt emléket állít azoknak, akik vértanúhalált haltak, de jelzés az utókornak is, hogy érdemes a hazáért élni, és érdemes akár meg is halni érte, hiszen az utókor emlékezni fog rájuk, nevüket, tetteiket, dicsőségüket örökké őrizni fogja” – fogalmazott az ezredes. Pap Melinda Krónika (Kolozsvár) 2013. december 31.A Siculicidiumra emlékeznekEgyéves rendezvénysorozattal emlékeznek meg a Madéfalvi Veszedelem 250. évfordulójáról. A 2013. október 11-én elkezdődött és 2014. október 7-ig tartó Siculicidium Emlékév kiemelkedő programpontja a január 5. és 7. között Madéfalván sorra kerülő emlékünnepség. Ahogyan az egész évnek, ennek az ünnepségnek is célja minél több környékbelit, érintettet bevonni, hogy méltóképp emlékezhessenek a negyed évezreddel ezelőtt történt eseményekre és az abban részt vevő hősökre – fejtette ki Szentes Csaba polgármester. Január 5-én, vasárnap a 11 órás szentmisével veszi kezdetét a háromnapos ünnepség, amelyet az Ezerhétszázhatvannégy év január hét virradóra című szabadtéri előadás követ a templom melletti téren. A madéfalvi vérengzést és az azt megelőző napokat bemutató, több mint száz szereplőt felvonultató előadásban hagyományőrző csoportok, tüzércsapat, huszáregyesület, amatőr színjátszók, néptáncegyüttesek és kórusok is közreműködnek. A Fészek kávézóban 18 órától bemutatják Móser Zoltán fotóművész és Tamás Menyhért író Holtak Vigasza című kötetét. Este fél héttől a Fészek tájházban megnyitják az Emelt fővel: Bukovinai székelyek Magyarországon 1941-2011 című vándorkiállítást is – foglalta össze a polgármester az első nap eseményeit. Történelmi konferencia Hétfőn, vízkereszt napján történelmi konferenciára kerül sor a helyi kultúrotthonban. Egyed Ákos, Garda Dezső, Mihály János, Szőcs János történészek, Albert Ernő népköltészeti gyűjtő és Csikány Tamás egyetemi tanár tart előadást a Madéfalvi veszedelem és a határőrség témakörében – vázolta Szentes. Hozzátette, a közbirtokosság székházában fél kettőtől kiállításra kerülnek a faluban élő Szentes Gábor által faragott vándorbotok, szám szerint 250 darab. Négy órától éves közgyűlésüket tartják meg a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének képviselői. Kopjafát avatnak Az elöljárótól megtudtuk, hetedikén reggel harangszóval és „ágyúlövéssel” ébresztik a falu népét, akik 10 órától ünnepi szentmisén vehetnek részt, amely után a helyi iskolások előadásukban felelevenítik az 1764. január hetedikei eseményeket. Ezt követően az ünnepség a felújítás alatt lévő emlékműnél folytatódik, ahol az ünnepi beszédek és koszorúzások mellett a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége felavatja az általuk állított kopjafát. Este hét órától a helyi közösségi házban kulturális műsorokkal zárul a nap, fellép a Madéfalvi Dalkör, a Rokolya Népdalkör és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes is bemutatja Madélfalvi Veszedelem című műsorát. A szervező bizottság egyeztetett a helyi plébánossal és a püspökkel annak érdekében, hogy január 6-ról 7-re virradóan, éjfélkor megszólalhassanak a környékbeli harangok – tudtuk meg a vezetőtől. „A püspök már intézett felhívást az egyházközségek felé, a szervező bizottság nevében pedig én is arra kérnék minden felekezetet, hogy éjfélkor egy haranghúzással emlékezzenek a madéfalvi eseményekre” – tette hozzá. Kömény Kamilla Székelyhon.ro 2014. január 7.Madéfalva 250 – A nemzet Madéfalvára figyelEzekben a napokban az egész magyar nemzet Madéfalvára figyel – jelentette ki Szarka Gábor konzul, a Határőrség és székelység című konferencia megnyitóján a madéfalvi közösségi házban. – Úgy állítottuk össze a programot, hogy mindenkihez el tudjuk juttatni a Madéfalvi Veszedelem üzenetét – mondta Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere. – A valódi üzenete a mának az, hogy nem akarunk, nem kérünk többet, mint más nemzet, csupán azt szeretnénk, ha a jogainkat, emberi mivoltunkat mindenki tiszteletben tartaná, és ezt mondjuk mindenkinek, és ezt békés eszközökkel szeretnénk elérni. Garda Dezső gyergyószentmiklósi történész a gyergyószéki, Albert Ernő sepsiszentgyörgyi kutató a háromszéki és madéfalvi, míg Mihály János lövétei történész a határőrség szervezésének udvarhelyszéki vonatkozásait ismertette. Egyed Ákos A székely határőrrendszer kérdései az erdélyi országgyűléseken címmel tartott előadást. – Az 1764. évi januári véres esemény után a Habsburg hatalomnak sikerült megszerveznie a székely határőrséget, de tévedés volna ebből arra következtetni, hogy a székelység belenyugodott a terrorral és erőszakkal felállított katonai intézmény változatlan fenntartásába – fejtette ki Egyed Ákos. – Igaz ugyan, hogy a Székelyföld kettéosztásával (egy jórészt katonai, illetve polgári részre) az egységes küzdelem és fellépés a helyzet megváltoztatásáért nehezebbé vált, s várni kellett egy kedvezőbb birodalmi politikai kurzus bekövetkeztére, de a „Madéfalvi Veszedelem” emléke élénken élt a magyar társadalom köreiben, s az ellene való állásfoglalás nem késett, amikor – majdnem három évtizedes kihagyás után –,1790-ben összehívták az erdélyi országgyűlést. A Madéfalvi Veszedelem és a kivándorlás témában Szőcs János csíkszeredai történész a madéfalvi eseményeket követő, Moldvába történő kivándorlás számszerű adatait és okait ismertette. Úgy véli, az akkori csíki kivándorlók száma háromezer fölé tehető, továbbá azt is, hogy nem csupán a jogtiprás és az erőszak alkalmazása, hanem más indítékok, a szegénység, a kenyértelenség is közrejátszodtak a nagy kivándorlási hullám kialakulásában. Különösen nagy sikert aratott Csikány Tamás budapesti ezredes, hadtörténész Székely határőrök a csatatereken (1778-1849) témájú előadása. – Itt pontosan arra emlékezünk – fejtette ki Csikány –, hogy 250 évvel ezelőtt a székelyek azért haltak meg, mert nem akartak határőrök lenni, nem akartak egy olyan külső hatalomnak megfelelni, amely tőlük elvárt valamit, de nem adott cserébe semmit. Viszont, amikor már megtettek mindent annak érdekében, hogy ellenálljanak, és ez egy véres eseménysorba torkollott, akkor rájöttek, hogy most már nincs tovább, be kell tagozódni, és fel kell vállalni azt, amit akar a hatalom, és ha már felvállalták, akkor jól kell csinálni. Így az 1700-as évek végétől egészen 1851-ig, amíg ez a székely határőrrendszer működött, ahol a székely katonák megjelentek, maradandót alkottak. Mindig megbízható, az uralkodóhoz hű katonának bizonyultak, önfeláldozók voltak. A konferenciát követően a madéfalvi közbirtokossági székházban Vándorbot-kiállítás nyílt a helybéli Szentes Gábor munkáiból. A kivándorlást jelképező, rendkívül változatos botok elrendezése által igen látványosan mutatta be a Madéfalvi Veszedelmet követő szétszóródást, a határőrezredek helyét egy-egy gyökérből készült szék jelképezte, ugyanakkor faragott térképek is szerepelnek a különleges tárlaton. Az alkotó, Szentes Gábor, akinek Madéfalva helytörténetéről már három kötete is megjelent, ezt a közel harminc évig készülő, fából alkotott krónikát élete negyedik kötetének tartja. Délután a madéfalvi közösségi házban tartotta éves közgyűlését a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége. Az ülésen a szövetség 36 működő csoportja közül 22 képviseltette magát, négy egyéni tagja közül kettő volt jelen. Szekszárd, Bonyhád, Pécs, Érd, Budakeszi, Pancsova, Hertelendyfalva, Székelykeve, Sándoregyháza, Izmény – csupán néhány azok közül a települések közül, ahonnan a küldöttek, Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva egykori lakóinak leszármazottai Madéfalvára érkeztek. Mivel az ülés nyitott volt, bárki hallgathatta a bukovinai székelyek utódainak beszámolóit, s ők maguk is megrendülten hallgatták egymást. Például a székelykeveiek ízes, nem hasonuló -val -vel ragozást használó beszédét hallva egy garai (magyarországi) felszólalónak azt a gyermekkori traumáját idézte, amikor székely beszédére 1-es kapott az iskolában. Kedden, január 7-én az ágyú- és harangszóval történő faluébresztést követően, 10 órakor Főtisztelendő Tamás József püspök által celebrált szentmisével folytatódik az ünnepi megemlékezés. 11:30–tól a Siculicidium emlékművénél ünnepi beszédek hangzanak el és felavatják a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége által felállított kopjafát. Az ünnepségen a magyar államot Kövér László képviseli. 19 órától a helybéli közösségi házban fellép a Madéfalvi Dalkör és a Rokolya Népdalkör, majd ezt követi a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Madéfalvi Veszedelem című előadása. Közlemény Erdély.ma, 2014. május 27.Gábor Áron BudapestenLehet, nem sok újdonságot, de a további kutatásokra való ösztönzést helyezte előtérbe a május 22-én Gábor Áron, a székely tüzérség megteremtője címmel Budapesten tartott konferencia, ahol a fogadó intézmény, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténészei, illetve háromszéki történészek tartottak előadásokat. A rendezvény a Gábor Áron Emlékév részeként, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum és Kovászna Megye Tanácsa rendezésében zajlott, ezúttal a budapesti közönség előtt, hogy majd októberben a sepsiszentgyörgyiek is megismerkedhessenek ugyanezekkel az előadásokkal. A konferencia fővédnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nem lehetett jelen a rendezvényen, üzenetében azonban megfogalmazta: „Ahogy utazunk Háromszéken (…), mindenhol felragyog a legendás ágyúöntő szelleme. Háromszék kiváló ezermestere azonban mindnyájunké.” Hasonlóképp az összmagyarság kincseként értékelte Gábor Áron alakját Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára is, kijelentve, az őrnagy nemcsak a székelység önbizalmát, de nemzetünk jövőbe vetett hitét is visszaadta. A köszöntőbeszédek sorát Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke zárta, kiemelve: Gábor Áron nagysága abban rejlik, hogy megmutatta, reménytelennek hitt helyzetből is ki lehet törni. A konferencia első ülésszakát levezető Balla Tibor alezredes mintegy érdekességként felemlítette, 1913. március 1. a magyar honvédtüzérség megszervezésének időpontja, Gábor Áron mégis annak előtte bő hat évtizeddel már megteremtette a székely tüzérséget. A konferencián elhangzott előadásokat csupán felsorolásként idézzük ezúttal, az érdeklődők októberben a Székely Nemzeti Múzeumban úgyis meghallgathatják: Egyed Ákos a forradalmár Gábor Áronról beszélt, Süli Attila őrnagy Gábor Áron első ágyúinak történetét elevenítette fel, Bán Attila őrnagy az ágyúgyártás folyamatát, ennek kapcsán az 1848–49-ben a háromszékiek rendelkezésére álló kohászati lehetőségeket ismertette, Bordi Zsigmond Lóránd régész-történész pedig az 1849. július 2-i kökösi csatát ismertette. A második ülésszakban Csikány Tamás ezredes Gábor Áron tüzér kézikönyvét mutatta be, taglalva, abból mily mértékű ismeretekre tehetett szert Gábor Áron, Demeter Lajos helytörténész a székely nemzet hőse kultuszának kialakulását vázolta, alulírott a háromszéki Gábor Áron-szobrok, -emlékművek történetét ismertette, Négyesi Lajos hadtörténész a Rikában elásott/felrobbantott ágyúk keresésére indult expedícióról beszélt. Összefoglalóként Egyed Ákos professzor megállapította, az előadók a mélyfúrás módszerével egy-egy résztörténetet emeltek ki, igyekezve azokat az összképbe helyezni, és aláhúzta – miként előadása bevezetőjében is elmondta, hogy az ötven esztendeje írott könyve, a Háromszék, 1848–1849 című történelmi munkája megjelenése óta eltelt időszakban újabb adatok kerültek elő, ezek ismeretében ő maga is sok mindent ágondolt –, van még kutatnivaló Gábor Áronnal és korának történéseivel kapcsolatban is, hiszen sok még a nyitott kérdés. Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. október 6.Kopjafát avattak TorockónKopjafát avattak pénteken Torockón az 1848–49-es szabadságharc hőseinek emlékére, ezzel kölcsönözve ünnepi jelleget a témában a Duna Házban előtte rendezett tudományos konferenciának. A település főterén felállított kopjafa előtt Hernády Zsolt történész, a konferencia főszervezője örömét fejezte ki, hogy a Duna Ház éppen Torockón nyitotta meg kapuit, és hogy a kulturális központ első rendezvénye sikeresen zajlott le. Beke Márton Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője idézte Széchenyi István szavait, miszerint „nyelvében él a nemzet”. Az ünnepi szónok hozzátette: szükség van erős gazdaságra és erős társadalomra is, amelynek tagjai összefognak. Egy ilyen társadalom viszont csak a szorosan együttműködő közösségek, családok talaján képes létrejönni, mindehhez pedig nélkülözhetetlen a szabadság. Beke Márton szerint 1848 üzenete az, hogy a nemzet a szabadságát kiharcolja, mert élhetővé akarja tenni saját világát. A torockói konferenciának a tanulsága, hogy a nemzet csak együtt lehet sikeres – jelentette ki a főosztályvezető, hozzétéve, a helyi közösségek szintjén kell megvalósulnia a közös gondolkodásnak és cselekvésnek, amelyet a magyar kormány is igyekszik elősegíteni. Erre törekszik a Duna Televízió is, amely a Torockón álló Duna Ház révén segít a helyiközösség megerősödésében – mondta Beke Márton Zoltán. A Duna Ház július 6-án nyitotta meg kapuit azzal a céllal, hogy kulturális központként működve elsősorban a szórványban élő magyarság szülőföldön maradását segítse. Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta: a kulturális intézmény az október 6-i nemzeti gyásznap előtti napokra időzítette első rendezvényét, melynek mottójául Görgey Artúr szavait választották: „Az igaz ügy örökre veszve nem lehet.” Egyed Ákos bodosi származású történész, akadémikus a kétszáz évvel ezelőtt született Gábor Áron szerepéről beszélt Háromszék önvédelmi harcában. Felidézte, hogy a székelység annak idején fontos döntés előtt állt: vállalja fegyveresen az önvédelmi harcot, avagy behódol a császári seregeknek. A küzdelem ugyanis nehéztüzérség nélkül kilátástalannak tűnt. Ebben a helyzetben vállalta Gábor Áron az ágyúöntést, s ezek a fegyverek tették lehetővé a székelyeknek, hogy megküzdhessenek a náluk sokkal erősebb ellenséggel. Süli Attila őrnagy, budapesti tudományos kutató gróf Mikes Kelemen huszár ezredes katonai pályafutását idézte fel, emlékeztetve, hogy ő alakította meg a 15. Mátyás-huszárezredet. Csikány Tamás hadtörténész, egyetemi tanár emberközeli képet festett Bem Józsefről. Kedves Gyula, a Hadtörténeti Múzeum igazgatója az aradi vértanúk emlékét idézte fel, mégpedig az egykori aradi ereklyemúzeum gyűjteményei alapján, vetített előadás keretében. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. október 20.A példamutató Gábor ÁronKönyvbemutatóval egybekötött konferencián értekeztek helyi és magyarországi történészek, művészettörténészek Gábor Áron életéről, tetteiről, az ágyúöntés technikájáról, a székely hős emlékére emelt szobrokról, emlékművekről szombat délelőtt Sepsiszentgyörgyön. A megyei tanács által kezdeményezett Gábor Áron Emlékév részeként zajlott esemény helyszínéül nem véletlenül választották a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termét: emitt hangzott el, hogy lészen ágyú – hangsúlyozták többen is a konferencia nyitányában. Köszöntőbeszédében Demeter László történész rámutatott: az 1848-as szabadságharc idején megvalósult a székely összefogás, erre most is szükség van, és ennek jegyében vesznek részt az eseményen mindhárom székely megye képviselői. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke emlékeztetett: sokadik rendezvénye a konferencia a Gábor Áron Emlékévnek, majd köszöntötte Kozma Pétert, a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottját. Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke arra hívta fel a figyelmet: a székely összefogás szelleme perdöntő lehet a közösség jövője szempontjából, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke pedig azt hangsúlyozta: Gábor Áron a tettek embere volt, fontos, hogy a cselekvésbe vetett hit ma is éljen. A megnyitót követően dr. Süli Attila őrnagy, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos kutatója nyitotta meg az előadások sorát, Erdővidék szerepét méltatva a szabadságharc hadiiparában. Következtetésként fogalmazta meg: 1848–49-ben a kistérség erején felül teljesített a hadiiparban. Dr. Prokai Gábor budapesti művészettörténész az ágyúöntés múltját, technikáit ismertette részletesen. Az ágyú történetéről szólva rámutatott: a fegyver előzményének számítottak például a hajítógépek, amelyekkel az ostromlott vár falain belülre lőttek be különféle „fegyvereket”: cserépedénybe tett kígyókat, viperákat, méhkast. A fából, vasból készített ágyúk történetének bemutatása után a bronzöntés technikájáról is szólt a művészettörténész. Bordi Zsigmond Loránd sepsiszentgyörgyi régész a Gábor Áron halálát okozó kökösi csata történetét ismertette, dr. Csikány Tamás ezredes, hadtörténész, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára pedig a kor tábori tüzérségéről szólt, kitérve arra is, milyen műszaki, tudományos ismeretekkel kellett rendelkeznie egy tüzérnek a 19. század közepén. Dr. Szakács Lajos budapesti hadtörténész azt vette számba, mennyire változatos formákban él ma Gábor Áron emlékezete Magyarországon és a Kárpát-medencében: kezdve a kisgyermekek által is jól ismert népdaltól a tankönyveken, intézmény-, utcaneveken át a székely hősnek állított emlékművekig. Váry O. Péter, lapunk munkatársa, a Gábor Áron Ünnepet Rendező Bizottság elnöke az ágyúöntő háromszéki emlékezetéről beszélt, kitérve az eresztevényi emlékműre, a kézdivásárhelyi, csernátoni, berecki, sepsiszentgyörgyi szobrokra, majd dr. Jánó Mihály művészettörténész vette számba, miként ábrázolták Gábor Áront a képzőművészeti alkotásokban, kitérve Gyárfás Jenő befejezetlen kompozíciójára is. Csikány Tamás ezt követően röviden bemutatta az Ágyúba öntött harangok című, az alkalomra megjelent tanulmánykötetet is. A konferencián elhangzott előadások közül több is része a kötetnek, de szólt a további szerzőkről, kiemelve a konferenciáról egészségügyi állapota miatt hiányzó Egyed Ákos akadémikust. Zárszóként Váry O. Péter jelentette be: novemberben Bereckben kerül sor a Gábor Áron Emlékév zárására, a tervek szerint ekkor mutatják be a meghirdetett irodalmi pályázatra beérkezett dráma felolvasószínházi változatát is. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. január 19.Huszárok seregszemléjeImmár a nyolcadik Huszárakadémiát tartották hétvégén Bálványosfürdőn, az eseménynek negyedik alkalommal volt házigazdája Daragus Attila, Torja polgármestere, hagyományőrző kapitány. Az erdélyi katonai hagyományőrzők idei kétnapos elméleti képzésén kétszáztíz erdélyi, partiumi és anyaországi huszár, kopjás, gyalogos és huszárjelölt, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöksége vett részt. Idén huszárok érkeztek Kaposvárról, Kecskemétről, Szovátáról, Marosvásárhelyről, Marossárpatakról, Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából. Háromszéket a torjai és uzoni huszárok mellett a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület tagjai képviselték. Újdonságként idén több huszárhölgy is részt vett a rendezvényen. Szombaton a Vár Panzióban szakmai előadások hangzottak el zömében magyarországi történészek, hadtörténészek, szociológusok és hagyományőrző huszárok előadásában a XI. székely határőr huszárezred történetéről, a Württemberg-huszárezredről, a lovak ízületi túlterhelés okozta megbetegedéseiről, a székelyekről az első világháború harcterein, az első világháborús székelyföldi hősi temetőkről. A résztvevők megtekinthették a Kelemen Botond és Nagy Zoltán magángyűjteményéből bemutatott első világháborús tárgyi emlékeket. Tegnap reggel Székely Tibor ezredes a hagyományőrzés gyakorlati és elvi kérdéseiről szóló előadását követően a Huszárakadémia résztvevői Altorjára utaztak. A felvonulás után a Szent Miklós-templomban a Hatos Mihály plébános, tábori lelkész, hagyományőrző főhadnagy által celebrált ünnepi szentmisén vettek részt. A szentmiseáldozat bemutatása után Csikány Tamás történész a bajtársiasságról, az egymásért való harcról és a hazaszeretetről tartott rövid előadást két huszártörténettel megfűszerezve. Himnuszaink közös eléneklése után a templomkertben a huszárok együtt dalolták a Gábor Áron rézágyúja című negyvennyolcas éneket, majd katonás rendben a nyolcadik Huszárakadémia zárórendezvényének helyszínére, a huszárszoborhoz vonultak. Az Erdélyi Hagyományőrző Szövetség, valamint Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség díszszázada felsorakozott, és megkoszorúzták a két évvel ezelőtt felavatott huszárszobrot. Ezt követően Daragus Attila házigazdaként mondott köszönetet a megjelent hagyományőrzőknek, és bejelentette: jelenleg Háromszéken a megyei önkormányzat támogatásával száztizenhét egyenruhás huszárt tartanak nyilván, ezt a számot szeretnék a közeljövőben százötvenre, majd kétszázra növelni. Azt is közölte, hogy jövőre egy Huszárakadémiát Bálványoson, egyet pedig Szovátán tartanak meg, majd a következő évben más helyszínt választanak, hogy más vidéken is fejlődhessen a huszár hagyományőrzés. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 19.Könyvtári est DévánFotográfia és Bem apó Háromszéki könyvbemutatójukról hazatérőben láthatta vendégül a dévai magyar közösség dr. Csikány Tamás hadtörténészt, Szamódy Zsolt Olaf fotóművészt, valamint Ölveczky Gábor grafikust. A velük való találkozásra az RMDSZ Hunyad megyei, illetve dévai Nőszervezete által rendezett könyvtári est keretében adódott alkalom. – Tulajdonképpen a fő úticélunk Háromszék volt, ahol több helyszínen mutattuk be a Tortoma könyvkiadó gondozásában megjelent Kisháború Háromszéken – 1848 december című kötetünket. A kiadóvezető, Demeter László felkérésére álltunk meg egy rövid előadás erejéig Déván – mondta Szamody Zsolt Olaf fotóművész, aki az említet kötet rövid ismertetése nyomán rendkívül érdekes előadást tartott, bemutatva néhány képsorozatát s általuk betekintést nyújtva a mai fotóművészet világába. – A Magyar Fotóművészeti Szövetség elnökeként az utóbbi két évtizedben alkalmam nyílt részt venni Európa jelentősebb fotográfiai kiállításain, zsűrizni, értékelni az alkotásokat. Nemrégiben Kínában jártam szintén zsűritagként. Ezeket a tapasztalataimat igyekeztem nagyon röviden, összesűrítve megosztani a hallgatóságommal, hiszen az idő is, a tér is szűkösre volt szabva – fogalmazott a neves magyar fotóművész. Előadása során bemutatásra került a tatabányai cementgyárról készült sorozata, melyet akkor fotózott, mikor az épület már bontásra volt ítélve. Érdekes megközelítésben ismerhettük meg egy első látásra lelketlen épület művészszemmel felismert vonásait. A „Tengeren innen” sorozat szintén hangulatokat villantott fel a mindennapi emberi alkotásokról. Majd a fotóművész sajátos emberábrázolását is megismerhettük a Kínában, Indiában készült fotókból. Sajnos, az említett helyszűke miatt mindezt csak a kivetítő vásznon követhették végig az érdeklődők, a képek kiállítására ugyanis nem volt lehetőség. Szamody Zsolt előadását követően dr. Csikány Tamás budapesti hadtörténész elevenítette fel az 1848–49-es szabadságharc erdélyi vonatkozásait, számos érdekes adattal szolgálva. A hajdani események és egyben az előadás központi figurája Bem apó volt, akit dr. Csikány Tamás emberi mivoltában is igyekezett bemutatni. – Bem apó Erdélyben vállalt fő szerepet a katonai események vezetésében és ezt, mint ahogy ezt a történelemkönyvekből tudjuk, igen sikeresen tette, hiszen az ő nevéhez fűződik Erdély felszabadítása – fogalmazott az előadó. Természetesen minden ilyen siker mögött nagyon sok munka van, sok embernek a munkája. Sok kétség, jó és rossz döntések sora. Bem apó pedig ott állt mindezek mögött, előtt, benne az események sodrában, igazi hadvezérként. – Józef Bemet a 19. század Európájában úgy ismerik, mint aki mindenütt ott van, ahol a népek szabadságáért valamit tenni lehet. A lengyel szabadságharc után Európa különböző csataterein fordult meg, Portugáliában, a bécsi forradalomban és onnan jött Magyarországra, ahol a magyar politikai vezetés nyilván nagyon örült annak, hogy egy tapasztalt tábornokot nyert. Bem apó sajátos figura volt, nem hiába vívta ki magának ezt a tekintélyt itt Európa-szerte. Sokszor rendkívül radikális megoldásokat mutat föl, amivel hatalmas sikereket arat, de ehhez szükség volt arra is, hogy mögötte ott álljon nemcsak Erdély, hanem még Magyarországnak is a hadipari kapacitása, az utánpótlásai, hiszen ezek a gyors hadjáratok nagyon sok emberáldozattal jártak – fogalmazott dr. Csikány Tamás. Előadása során Bem apó emberi vonásait is megismertette hallgatóságával. Bemet nemcsak a katonái, hanem a környezete is tisztelte. Elsősorban azért, mert kiszámítható és világos volt, pontosan tudhatta mindenki, hogy miért jár büntetés, miért jár dicséret, a katonák biztosan tudták azt, hogy meg fogják kapni a zsoldjukat, az illetményüket, az élelmüket, és ez óriási dolog. Ha a katona érzi, hogy a parancsnoka mindig ura a helyzetnek, akkor nyilván szívesebben, bátrabban követi őt a legkritikusabb helyzetekben is. Ezeket a vonásokat az események menetében nagyon jól lehet érzékelni. – Szerencsére nagyon sok visszaemlékező munkája is rendelkezésünkre áll. Tehát Bem apóhoz egészen közel tudunk jutni. Tudjuk, hogy mik voltak az étkezési szokásai, hogy mennyire nem tudott lovagolni, hogy mennyire szeretett meleg vízben fürdeni, hogy az élelmezés amennyire fontos volt a katonái számára, annyira szerényen táplálkozott ő maga, hiszen egy köménymaglevessel hetekig elvolt – derült ki az előadásból. Mindezek olyan személyes dolgok, amik kimaradnak a történelemkönyvekből, de fontosak, mert az ilyen nagy hősök képletesen és a valóságban is egyfajta piedesztálon állnak, távolinak érezzük őket magunktól. Holott ugyanolyan emberek, mint mi, csak egy történelmi helyzetben fölvállaltak egy szerepet és azt a legjobb tudásuk szerint teljesítették. Alárendelve saját boldogságukat, szabadságukat, karrierjüket, annak az ügynek a szolgálatában álltak, ami végül is egy olyan szabadságharcot eredményezett itt, Magyarországon, melyre méltán büszkék lehetünk az egész világ előtt – foglalta össze előadásának üzenetét dr. Csikány Tamás. A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum nagytermében összegyűlt népes közönség érdeklődéssel hallgatta mindkét előadást. Kun Gazda Kinga Viola nőszervezeti elnök, házigazdaként köszönetet mondott mindenkinek, akinek szerepe volt a márciusi könyvtári est megszervezésében. Elsősorban természetesen az előadókat illette köszönet, majd Demeter László baróti muzeológust, aki a székely–szórvány kapcsolat keretében lehetőséget teremtett ezen előadások megtartására. Köszönet illette továbbá Kun-Gazda Gergelyt is, aki Hunyad megyei kapcsolattartóként ápolja a székely–szórvány együttműködést. És külön hála a magyar rendezvényeket állandó jelleggel támogató Corvin Kiadónak, valamint a magyar iskolaközpont vezetőségének, akik mindig teret biztosítanak a különböző kulturális rendezvényeknek – zárta köszönőszavait a nőszervezet elnöke. Nyugati Jelen (Arad) 2016. március 15.A hadisikerek titkaKisháború Háromszéken Dr. Csikány Tamás magyarországi hadtörténész Kisháború Háromszéken 1848. december című könyvét Sepsiszentgyörgyön is bemutatta. Akkor az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc hadi eseményeit és azok hátterét évtizedek óta kutató honvéd ezredes, egyetemi tanár saját ismertetőjével gazdagodhattunk, és egy új fogalom, a kisháború keltette fel érdeklődésünket. A bécsi levéltárakban végzett kutatásai alkalmából előbányászott katonai forrásokra, parancsokra, jelentésekre támaszkodó vetített képes előadása során egy számunkra új fogalom, a kisháború jelentését is taglalta. Ennek használata a szerző elmondása szerint a XIX. században vált általánossá, és annak tekintettek minden olyan harci cselekményt, mely nem a főhadszíntéren zajlott, s melynek közvetlen célja a végső, a döntő győzelem kivívásának vagy elérésének a segítése, támogatása volt a hagyományostól eltérő módszerek alkalmazásával. Ezen módszerek közé tartozott az ellenség ellenálló képességének a folyamatos gyengítése és a fenyegetettség látszatának fenntartása. Mindezt vezetőik elrablása, sorozatos rajtaütések és kisebb győzelmek révén próbálták megvalósítani a háború folytatásáról való lemondás érdekében. Végső soron tehát így is az ellenség legyőzése érdekében cselekedtek, de nem túlerővel, technikai fölénnyel, hanem olyan különleges képességek felmutatásával, mint például az önállóság, mozgékonyság, képzettség, elkötelezettség és hősiesség. Háromszék ellenállt Az 1848. október 16-ra összehívott agyagfalvi nemzetgyűlés után számunkra vereséggel végződött székely hadjárat következtében a Puchner tábornok által vezetett osztrák haderő, Marosszék, Udvarhelyszék és Csíkszék elfoglalása után a magára maradt Háromszéket is megszállással fenyegette, a nép nyomására a szék vezetősége pedig az önvédelmi harc mellett döntött. Hozzá kell tenni, hogy nem alaptalanul és reménytelenül, ugyanis az akkor 3154 négyzetkilométernyi, hegyekkel körbevett, patakok völgyével, folyókkal szabdalt terület ennek megvívásához eszményi terepet biztosított. Ennek tudatában pedig a védekezésre készülő háromszékiek néhány hét alatt képesek voltak politikai, társadalmi, gazdasági és szellemi tevékenységüket teljes egészében a hadiipar és ütőképes hadsereg megteremtésére, előállítására fordítani. A szék vezetésének egyik fontos intézkedése, mely a határőrzés terhét felerészben megosztotta a katonák, illetve a jobbágyok és nemesek között, már 1848. szeptember 16-án megszületett, s az eddigieknél több ember felkészítését tette lehetővé a katonai szolgálatra. Egy másikat október 19-én hoztak meg, a fegyverek, valamint védőeszközök előkészítésére vonatkozóan, másnap pedig kiosztották a tartalékfegyvereket. November 16-án elhatározták újabb népfelkelő alakulatok szervezését, és Gábor Áron szájából elhangzott a „lészen ágyú”, a november 28-i sepsiszentgyörgyi népgyűlésen pedig ismét kimondták a fegyveres önvédelmet. Baj van Köpecen Az első komolyabb összeütközésre 1848. november 29-én, Árapatak határában került sor, melynek végén a honvédek kénytelenek voltak ugyan visszavonulni, de felkészültségük, felszereltségük és hősiességük meglepte a román és szász szabadcsapatokkal megerősített ellenséget. A földvári győzelem és a hadiüzemek hatékonysága növekedésének hatására Brassó megtámadásának a gondolata is felmerült, és ennek kivitelezésébe bele is kezdtek. Háromszék főparancsnoka, Dobay Károly ezredes haditervének megfelelően a székely haderő december 5-én lendült összehangolt támadásba, Szászhermány, Prázsmár és Földvár ellen, és hősies küzdelemmel el is foglalták ezeket a településeket. Mindezen hadiesemények következtében a Háromszékről kivert és már Brassóban szorongatott osztrák parancsnok, Stutterheim ezredes a Magyarországon állomásozó császári csapatok főparancsnokától volt kénytelen erősítést kérni. Brassó megtámadása végül Heydte osztrák kapitány Erdővidékre történt második betörése miatt elmaradt, ugyanis a székely vezérkar jobbnak látta csapatait a szorongatott helyzetben lévő falvak felmentésére vezényelni. December 9-én jutottak el az első felmentő csapatok a Barót-patakig, ahol szembetalálták magukat Heydte addig Felsőrákoson állomásozó és túlerőben lévő seregével. Ennek ellenére felvették a harcot, s bár a győzelemre nem futotta, hadifelszerelésben és emberéletben egyaránt nagy veszteségeket okozva az ellenségnek, Köpec irányába elmenekültek. Az üldözésükre indult császáriak és román népfelkelők nem érték ugyan utol őket, azonban megtorlásul kirabolták, majd felgyújtották a falut, a fegyvertelen lakosság nagy részét pedig kegyetlenül lemészárolták. Kiharcolt béke Bár Heydte azt remélte, hogy Köpec elpusztításával megfélemlíti a székelyeket, e gaztett híre éppen az ellenkező hatást váltotta ki belőlük, és már másnap körülzárták a felsőrákosi táborába visszahúzódott osztrák tisztet, aki seregével a Rikán keresztül próbált a helyszínről rendezett sorokban eltávozni. Ebbéli szándékát azonban a huszárok támadása meghiúsította, a kezdetben rendezett visszavonulás pedig eszeveszett menekülésbe csapott át, melynek során a császáriak 297 főt veszítettek, míg székely részről csak három sebesültet jegyeztek fel. A háromszéki felkelők katonai sikerei az osztrákokat haderő-átcsoportosításra kényszerítették, melynek során a Schurtter-dandárt Brassóba vezényelték, segítségével pedig a december 24-én Hidvégnél gyülekező székely csapatokat Sepsiszentgyörgyig vetették vissza. A háromszéki ellenállás első fejezete végül 1849. január 2-án az árapataki béke megkötésével ért véget, melynek értelmében a segítségül érkezett 12. honvédzászlóaljat és a Mátyás-huszárokat el kellett távolítani a szék területéről, a császáriak pedig kötelezték magukat, hogy többé nem fogják megtámadni Székelyföldnek eme szegletét. Háromszék önvédelmi harca tehát elérte a célját, hiszen miközben jelentős katonai erőket vontak el a többi harcszíntérről, a szabadságot és függetlenséget is sikerült megőrizni. Mindez pedig a példátlan összefogásnak, székely furfangnak és az erőforrások ésszerű kiaknázásának volt köszönhető. A székely határőrség fegyverei 1764 és 1851 között Amint arról annak idején beszámoltunk, A székely határőrzés évszázadai címmel tartottak tudományos értekezletet, magyarországi hadtörténészek bevonásával, a Székely Nemzeti Múzeumban. Ezek egyikén Soós Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem doktorandusza a Habsburg birodalom szolgálatába állított székely határőrök kézi lőfegyvereiről értekezett. Az ott elhangzottak tömörített változatát az alábbiakban megosztjuk olvasóinkkal is, azonban mielőtt ebbe belevágnánk, röviden összefoglaljuk, hogy a székelyek szabad emberekből miként váltak az osztrák császár zsoldosaivá. A székelyeknek a magyar királyoktól kapott legfőbb feladata a keleti végek védelme volt, mely elvárásnak az évszázadok során maradéktalanul eleget is tettek, cserébe pedig megőrizhették ősi intézményrendszerüket és jogszokásaikat. Ez az állapot azonban a mohácsi vész, vagyis 1526 után, az ország háromfelé történő szakadásának egyik következményeként elégedetlenséget szülő átalakulásokat szenvedett, melyek végül az 1562-es székely lázadáshoz vezettek. Ennek leverése után János Zsigmond a segesvári országgyűléssel olyan intézkedéseket hozatott, melyek nyomán a székelység elszegényedett rétege a fejedelem fennhatósága alatt véglegesen jobbágyi sorba kényszerült, az előkelők pedig háború esetén továbbra is kötelesek voltak hadba vonulni. Huszáregyenruha a szabadságharc idején Az erdélyi fejedelemség megszűnését és a terület Habsburg uralom alá kerülését követően, az uralkodó parancsára 1762-ben két székely és két román határőr gyalogezredet, valamint egy székely huszárezredet hoztak létre, melyek feladata a birodalom keleti és dél-keleti határainak biztosítása volt. Idegen parancsra a székelyek nem szívesen vonultak be katonának, sőt 1764. január 7-én ismét fellázadtak, de a császári haderő éjjel rájuk törve, vérbe fojtotta az ellenszegülést. E vérengzés, mely hosszú időre véget vetett az ellenállás minden formájának, madéfalvi veszedelem néven vonult be a történelembe. Az ily módon létrehozott székely gyalog határőrezredek kézi lőfegyverei 1764 és 1851 között a következők voltak: 1. A császári hadseregben rendszeresített, elöltöltő, simacsövű, franciakovács elsütő szerkezettel és feltűzhető szuronnyal ellátott gyalogsági puska 2. Pontos lövések leadására is alkalmas, két elsütő szerkezettel és két csővel rendelkező duplakurtály 3. 74 mm-es gyalogsági puska 4. Vágószuronnyal ellátott vadászkurtály A huszárok alapfegyvere a szablya volt, azonban a következő lőfegyverekkel ők is rendelkeztek: 1. Lovassági karabély 2. Lovassági pisztoly, melyből mindenki kettőt kapott A technika fejlődésével később bevezették az Augustin gyutacsos gyalogsági és a lőkupakossá alakított kadétpuskát is. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után, pontosabban 1851-ben a székely határőrkörletet megszüntetik, és ettől kezdve a székely határőrök – egy kétéves időszak kivételével (1942-1944) – kénytelenek más alakulatok kötelékében szolgálni. Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. július 21.Nem tökéletes, de az eddigi legjobbHideget, meleget kapott a frissen megjelent Székelyföld története című háromkötetes kiadvány. A tegnapi tusványosi könyvbemutató-vitán megfogalmazott kritikákra maguk a szerzők válaszoltak, következtetésként pedig levonható, hogy a tökéletestől valóban messze áll, de az eddigi ismeretek összesítéseként ez a létező legnívósabb kézikönyv a székelység történetéről. Szerzők, könyvkiadók és két, kritikai észrevételek közlésére felkért történész is résztvevője volt annak a tegnapi könyvbemutatónak, amelyet a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban szerveztek. A Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal költségein kiadott háromkötetes Székelyföld történetén 22 szerző dolgozott kevesebb mint négy éven át, és a kritikai meglátások két legfőbb tárgyát ezzel el is árultuk: szinte betarthatatlanul rövid határidőre kellett dolgoznia több szerzőnek, emiatt pedig a munka összehangolásában nehézségek merültek fel. Többnyire ennek a következményeit fogalmazta meg Fehér János történész és Nagy Botond levéltáros, akiket a szervezők arra kértek fel, hogy vállalják az „ördög ügyvédei” szerepkört. A kivetnivalók közt felsorolták az ismétléseket, a hivatkozások, jegyzetek szegélyes megjelenítését, helytelen forráskezeléseket, szerkesztési mulasztásokat, kifogásolták továbbá, hogy több szerző a korábbi munkáit ollózta be a könyvbe, és a végeredmény egyfajta szöveggyűjtemény lett. A kritikai észrevételek után a bemutatón részt vevő hét szerző szólalt fel – Hegyi Géza, Hermann Gusztáv Mihály, Csikány Tamás, Nagy József, Tóth-Bartos András, Oláh Sándor, legvégül pedig Bárdi Nándor. Többen kiemelték, hogy csak akkor használták fel a korábbi szövegeket, ha az adott területen nem születtek újabb kutatási eredmények. Bárdi az összegzésében kifejtette: – Nehézségek adódtak abból, hogy a megrendelő nem a történészszakmának, hanem a nagyközönségnek szánta a könyvet, ezért határozott kérése volt, hogy olvasmányos legyen. A „kézikönyv vagy monográfia?” problémájából fakad nagyon sok hiba, ugyanakkor a könyv megmutatja, hogy jelenleg hol tartunk. Végigvezet 7-8 vonulatot, köztük a katonaság, a közigazgatás vagy az identitásépítés kérdéskörét, és racionális módon próbál önképet felmutatni. A Székelyföld története I–III. 22 szerző tollából 2200 oldalon tárja fel a Székelyföld történetét. Az első kötet a kezdetektől 1562-ig terjed, a második a kiegyezésig, az utolsó pedig a közelmúlttal zárul. Kovács Hont Imre Hargita Népe (Csíkszereda) 2016. augusztus 9.Székelyföld története három kötetben (Éles szakmai vita egy új kiadványról)A Székelyudvarhely finanszírozásával, a Haáz Rezső Múzeum kiadásában nemrég megjelent, huszonkét szerző tollából, Egyed Ákos akadémikus főszerkesztésével készült Székelyföld története című háromkötetes munkát elemezték történészek az egyik tusványosi kerekasztal-beszélgetésen. Két felkért bíráló éles kritikát fogalmazott meg, a szerzők és szerkesztők közül jelen lévők részben magyarázták a felvetetteket. Elhangzott: a nézeteltérések fő oka abból adódik, hogy egyesek monográfiaként, mások kézikönyvként tekintenek a műre, más-más elvárásokkal. Az is megfogalmazódott, ebben a pillanatban ez az összegző munka létezik, jó, hogy sikerült kiadni, és érdemes megvásárolni. A kiadványról Fehér János erdővidéki művészettörténész elmondta, a külső jegyek szempontjából a kiadvány reprezentatív, stabil felépítésű, kötése időtálló, belseje szép tükrű, ám hiányolta, hogy a képek nincsenek megszámozva, a szövegben nem mindig utalnak a képre. Az oklevelek képi megjelenítésének örvend, mert a látvány tudatosítja, hogy a levéltári forrásokra oda kell figyelni, ám ha valaki netán meg akarja keresni a forrást, nagyon nehéz dolga lesz. A kritikai apparátus szerinte nagyon hullámzó minőségű, nem egységes, nem következetes. Oldalakon keresztül folyik számos idézett szöveg minden forrás megjelölése nélkül. Az első és második kötetben túlburjánzó a redundancia, lépten-nyomon indokolatlan ismétlésekbe botlunk. Sokszor egész fejezetrészek, akár fejezetek elmAradhattak volna. A második kötet esetében talán 20 százalék megtakarítással is lehetett volna élni – véli a bíráló. Az első kötetről Az első kötet középkori része gyakorlatilag Benkő Elek 2012-ben megjelent, A középkori Székelyföld című kétkötetes művére alapoz, szövege és az illusztrációs anyag tekintélyes része onnan származik – folytatta Fehér János. Itt eltekintettek a képekre való utalásoktól, a képek nincsenek megszámozva, és ez megnehezíti a tájékozódást. A székelység eredete és őstörténete fejezetben a Kordé Zoltán által megfogalmazottak a régóta adott helyzetet tükrözik, a különböző vélemények nem látszanak stabil nyugvópontot találni, illetve a továbblépés, a megoldás lehetősége sem körvonalazódik. Az etnikai viszonyok része meglehetősen üdítő, a fejezet Hegyi Géza tollából született, tárgyilagos és kiegyenlített, kiviláglik, hogy a forrásokat ismerő, gondolkodó történész állította össze. Ugyanaz a helyzet a szintén Hegyi Géza által összeállított Egyházszervezet és egyházi élet című fejezettel. Megtörtént az okleveles források kritikai vizsgálata, illetve új források bevonása is. Az egyháztörténeti rész mintaként szolgálhatott volna a reformáció utáni egyházszerkezeti kérdéshez. Külön fejezet szól a székely jog sajátosságáról Egyed Ákos tollából, gyakorlatilag a régóta ismert általánosságok jelennek meg a tanulmányban, alapos történészi kritika, illetve a források filológiai elemzése nélkül. Jó lett volna egy jogász véleményét kikérni, hogyan működnek a jogi aktusok, mit jelentenek a jogi tételek. A második kötetről A második kötetben az első rész az Erdélyi Fejedelemség és a Rákóczi-szabadságharc korát öleli fel, szerzői Oborni Teréz, Balogh Judit és Tüdős S. Kinga. Ha valakit a korszak nagyon érdekel, akkor meglehetős kihívás előtt áll, mert a feladat nehéz: a szövegek terjengősek, tele vannak ismétlésekkel, következetlen és gondozatlan megszövegezéssel, csúsztatásokkal, sőt, még spekulálásokkal is – állapítja meg Fehér János. A jegyzetelés ezekben a részekben a legpocsékabb, a szövegeket gyakorlatilag nem szerkesztették, a szerkesztői munka kimerült abban, hogy a sorrendet megállapították. A szövegből kiderül, hogy a szerzők a szakirodalmat – ami gyakran százéves – ismerik, viszont a forrásokat kevésbé, például a székely széki jegyzőkönyvekre alig hivatkoznak, illetve Székelyföldi városok kapcsán nem tűnik fel a városi levéltárak áttanulmányozása, ami alapvető lenne. Kiemelte: nagyon sok a tárgyi tévedés. A Székelyföld népessége a 18. században című fejezet (szerzője Pakot Levente) üdítő, viszont nem biztosítottak elég teret annak. Ám a konszolidáció kora teljesen ismerős szövegeket tartalmaz. Elekes Tibor, Hermann Gusztáv Mihály és Zepeczaner Jenő szerzőségével kiadott Udvarhelyszék közigazgatás-történetében megjelent szövegek olvashatóak, amelyek Hermann Gusztáv Mihálynak már a 2003-ban megjelent Náció és nemzet című könyvéből is ismerősek. Fehér János azt túlzásnak tartja, hogy az 1848–49-es szabadságharcnak száz oldal jutott. A harmadik kötetről Nagy Botond történész, Sepsiszentgyörgyi levéltáros a harmadik kötetet bírálta. Ebben a részben is fellelhető a redundancia, a nagyvonalú jegyzetelés, a logikai kohézió hiánya. Abszolút negatívumként értékeli, hogy hiányzik a Székelyföld történetének historiográfiája. A dualizmus korának tárgyalásakor lépten-nyomon előfordul a centrum-periféria modell. Az elmAradottságról szóló diskurzus arra erősít rá, hogy a felülről történő vizsgálódás birodalmi szemléletet tükröz, amely mint gyarmatra tekint a Székelyföldre. Feltűnő a román szakirodalom látványos kerülése, főként a gazdasági kérdések esetében. A levéltáros hiányol egy, az adózásról szóló fejezetet. 1848-ban a forradalmi kormány meghirdette a közteherviselést, 1850 után az abszolutista kormány ezt életbe is léptette, Székelyföld esetében a legnagyobb változást gazdasági téren ez hozta. A székelyek szabad pálinkafőzését is felszámolták a Bach-korszakban. Azért bajos e nélkül tárgyalni a gazdasági kérdéseket, mert jelentős adóalapot képzett. Ez csupán Háromszék megye esetében egy év alatt akkora összeget jelentett, ami duplája annak, amit tizenegy év alatt a magyar kormány oktatásra fordított. A székely kivándorlás kérdésekor még mindig Venczel Józsefre hivatkoznak, az agrárfelesleget említik okként, de figyelembe kell venni egyebeket is, az örökösödési szokásokat, amire Kövér György hívja fel a figyelmet, a vármegyei bürokrácia zaklatásait, amely elősegítette a kivándorlást. Kutatni kellene, mi történt a Romániába kivándorolt tömeggel a háború éveiben. A belső migrációt sem kutatták kielégítően. Székelyföld társadalmának struktúráját is jobban meg kellett volna rajzolni, az érdekellentéteket is meg kellett volna világítani. Székelyföld mint hadszíntér a második világháború esetében (szerzője Nagy József) jól megoldott, van egy polgári rész és egy katonai, ám a kettő egyesítése, miként az első világháború tárgyalásakor történt (szerző Csikány Tamás), nem szerencsés. A katona sorsát nemcsak a bécsi levéltárban szórványosan felbukkanó levelezőlapokból lehet rekonstruálni, itt, Székelyföldön a levéltárakban léteznek források. A román katonák kegyetlenkedéseiről vannak források a vármegyei levéltárakban. Miután kivonultak a románok, vizsgálatok folytak, és ennek az iratanyaga megvan. Nagy Botond kitért az elhurcoltak kérdésére is. Míg A székelység története tankönyvben a szerző a hasára csapott és bemondott egy jókora számot – román részről ezt támadták legtöbben –, Csikány Tamás erről a témáról egyáltalán nem tett említést, pedig a jelenség létezett. Általános bírálat Sok esetben a Székelyföld története cím használata gyakorlatilag indokolatlan, mert nem egy felelősségteljes, minden fejezetében egységesen igényes, széles körű kutatásokon alapuló, céltudatos eredményekre törő, professzionális munkával szerkesztett munkával állunk szemben, hanem a kötetek megírására felkért szerzőknek az elmúlt húsz évben megjelent, meglehetősen változó minőségű írásaiból összeállított szöveggyűjteménnyel – jegyezte meg Fehér János. Reményét fejezte ki, hogy ezeknek a köteteknek a megjelenésével a Székelyföld történetének megismerése kapcsán hosszú és meglehetősen terméketlen időszak lezárul, és elkezdődnek a komoly alapkutatások. Monográfia vagy kézikönyv? Bárdi Nándor, a harmadik kötet társszerkesztője a kritikák elhangzása után – látva a meglepődést a közönség soraiban – elmondta: azért kérték fel a két történészt a bírálatra, mert nem fényezni akarják magukat, hanem egy szakmai vita kezdetéről van szó, ami teljesen normális. Úgy tekinti ezt a három kötetet, mint egy olyan szakmai szintézist, amit a huszonkét szerző tudott produkálni három és fél év alatt. Számba kell venni, mik a problémák, előttünk az évtizedek, és el kell kezdeni az újabb és újabb alapkutatásokat – tette hozzá. Mind a székely eredetkérdést, mind a székely írás kérdését historiográfiai feltárással oldották meg, olyan kompromisszumos megoldással, hogy a székely eredetkérdés két képviselője saját maga írhatta meg álláspontját egymás mellett. Nem állnak azon a szinten, hogy hosszú folyamatokat tudtak volna megírni. Nem birodalmi gondolkodásról van szó, hanem bizonyos modernizációs folyamatok egy-egy központban megrekedtek, ez mai napig így működik Székelyföldön. Még elmondta, két dolog keveredik: az, hogy a Székelyföld története kézikönyv-e vagy monográfia. Ez inkább egy kézikönyv, állapította meg, és a szerzők jelentős része így nyúlt hozzá. Szerzői hozzászólások Hegyi Géza – aki csak dicsérő szavakat kapott – az első kötet mundérjának a becsületét megvédendő idézte néhai Engel Pál történész álláspontját: amit egyszer jól megírtak, nincs értelme azon változtatni, és négy év alatt nem merültek fel új adatok, amelyek a Benkő Elek fejezetének átírását indokolták volna. Csikány Tamás hadtörténész úgy véli, ez keretmű, ami alapja lehet a további kutatásoknak. A személyét ért bírálatra válaszolva elmondta, Budapesten él, a Székelyföldi levéltárakba nem jutott el, de a bécsiben talált dokumentumok bőségesen bemutatják az eseményeket és sorsokat, és ez elégséges, mivel összefoglaló műről van szó. Hermann Gusztáv Mihály kifejtette, ennyire rövid időszakba beleférni elég kemény kihívást jelentett, hasonló szintézisek minimum egy évtizedet vettek igénybe, s azokban is mindig visszaköszönnek a szerzők előző munkái. Hozzátette, Pál-Antal Sándornak mint szerzőnek kiesését záros határidőn belül pótolni kellett, így a szerzők száma szaporodott, a stiláris összhang szétesett. A fejezetet elosztották Pakot Levente, Pál Judit, Egyed Ákos és saját maga között. Ahhoz képest, hogy milyen kilátástalannak nézett ki a helyzet egy adott pillanatban, nem is oldották meg rosszul – jegyezte meg. Nagy József hadtörténész kifejtette, az éles kritikák ellenére nem gyenge munkáról van szó, hiszen a történészek állandóan vitáznak. Bátran ajánlja, hogy ott lehet mindenki polcán. Egyedi a kezdeményezés: aki nem történész, nem ismeri a szakfolyóiratokat, nem fogja összekeresgélni az összes szerző tanulmányait, itt minden szerzőtől talál egy kivonatot, ami keretbe foglalja az eseményeket. Az érdeklődő átfogó képet kap Székelyföld történelméről. A jelen lévő szerzők még tömören ismertették az általuk írt fejezeteket. Így az említetteken kívül Oláh Sándor a kis magyar világ történéseit foglalta össze, Tóth-Bartos András, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa a két világháború közötti és a megyésítés utáni gazdasági kérdésekkel foglalkozott, a román agrárreform, a gazdasági nacionalizmus hatásait igyekezett bemutatni, és arra világított rá, a megyésítés utáni erőteljes iparosítás következtében hogyan változott meg a társadalmi szerkezet Székelyföldön. Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. január 16.Huszárakadémia hatodszorHatodik alkalommal tartottak Huszárakadémiát Bálványosfürdőn és Torján. A szombati és vasárnapi rendezvényen a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ) tisztikara is képviseltette magát Grubits Róbert hagyományőrző huszárkapitány, az MHKHSZ fegyvernemi alelnöke és Hornyák Gábor hagyományőrző huszárkapitány, táborkari tiszt által. Szombaton Bálványosfürdőn a Vár Panzióban elméleti képzésen vehetett részt a mintegy százötven anyaországi és erdélyi huszár és hagyományőrző. Vidékünket a torjaiak, uzoniak, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület huszár- és málnásfürdői tüzércsapata, valamint a 15. székely határőr gyalogezred kézdivásárhelyi ütege képviselte. Jelen voltak huszárok Budapestről, Kaposvárról, Kecskemétről, Pápáról, Szolnokról, a Homoród mentéről, Marosszékről, Udvarhelyszékről és Csíkszékről. Hazai és magyarországi szakemberek, történészek és állatorvosok előadásokat tartottak a modern huszárság kialakulásáról, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc fegyvereiről, a württembergi huszárok vitézségéről, a hátaslovak neveléséről és tenyésztéséről. Az első nap tisztikari gyűléssel, az idei esztendő progamjainak egyeztetésével és huszárbállal ért véget. Tegnap Bálványosfürdőről Torjára utaztak a huszárok, ahol a felvonulás után részt vettek a Szent Miklós római katolikus műemlék templomban a Hatos Mihály plébános, tábori lelkész, hagyományőrző főhadnagy által celebrált ünnepi szentmisén. Ezt követően Daragus Attila, Torja polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta: megtiszteltetés a község számára, hogy hatodik alkalommal lehet a házigazdája a Huszárakadémiának. „Soha nem volt akkora szükség a hagyományőrzőkre, mint most, amikor Európa határait nemcsak döngetik, hanem már bent is vannak a vén kontinensen mindazok, akik a keresztény értékek ellenségei” – hangsúlyozta Torja polgármestere, aki köszönetet mondott az MHKHSZ tisztikarának, amiért több mint ezer kilométert utaztak, hogy jelen lehessenek a huszárakadémián, amelyet az összetartozás és összefogás jegyében szerveztek meg. Csikány Tamás budapesti történész, honvédezredes a doberdói tragédiáról, illetve a magyar huszárság hősiességéről tartott rövid előadást. A szentmise nemzeti imánk közös eléneklésével ért véget. A szentmisét követően a huszárok és hagyományőrzők a templomkertbe vonultak egy fénykép erejéig, majd Vesztergám Miklóskalocsai tárogatóművész kíséretével elénekelték a Gábor Áron rézágyúja című dalt, illetve a huszárszoborhoz vonultak, ahol megkoszorúzták az emlékjelet, majd előléptetési ceremónia következett, két közhuszárt, Demeter Zoltánt és László Lajost hadnaggyá, illetve őrmesterré léptették elő. A tárogatóművész a koszorúzás ideje alatt is muzsikált. Az idei huszárakadémia kitűzőit és az emléklapokat a Vár Panzióban elfogyasztott díszebédnél adták át, miközben ünnepélyes keretek között zárult a rendezvény. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. június 3.A mindig újrakezdő honvédtábornok (Czetz Jánosra emlékeztek Budapesten)„A szegény legény elindult a faluból, és meghódította a világot” – mutatták be Czetz Jánost a gidófalvi hagyományőrzők a honvédtábornok születésének 195. évfordulója alkalmából tartott emlékkonferencián – olvasható a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának honlapján közölt tudósításban. A budapesti rendezvényen Gidófalvát Kövér György és Zsigmond Zoltán képviselte. Mint írják, Czetz János volt a 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik legfiatalabb tábornoka, Bem József altábornagy táborkari főnöke, kitűnő stratéga, Argentína déli határvidékének feltérképezője és védelmének szervezője, a Buenos Aires-i Katonai Akadémia első igazgatója. A konferencia során különböző szempontokból ismertették az előadók a szabadságharc után emigráló, majd kalandos úton Dél-Amerikában letelepedett, magyar-székely-örmény származású honvédtábornok életútját. Nagy Péter alezredes, a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálatának főmérnöke kifejtette, a honvédtábornok kitűnő katonai szakember, szervező és térképész volt, akinek élét nem törték meg a történelem viharai, mindig képes volt az újrakezdésre. Argentína szabadságát számos külföldi vándor háborús közreműködése szilárdította meg, ilyen volt Czetz János is – emelte ki Maximiliano Gabriel Gregorio-Cernadas, az Argentin Köztársaság nagykövete. Rávilágított, hogy Argentínát a „bevándorlók országának” is nevezik, hiszen sok külföldi munkásságából építkezett. „Köztük voltak szép számban azok a magyarok is, akik a szabadság és a kreatív munka országát kívánták felépíteni” – mondta. A konferenciára a latin-amerikai országból is üzentek, a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége Argentínai Czetz János Főcsoportja tizenháromezer kilométerről üdvözölte az előadáson részt vevőket: „Czetz János, ahogy Magyarországon sikeresen tevékenykedett és harcolt élete fiatal éveiben, úgy ragyogott fel Argentínában érett korában. Élete mérföldköveket tett le az argentin katonai intézményekben.” A konferencián az előadók részletesen bemutatták a honvédtábornok hazai és külhoni életútjának, katonai pályájának különböző vetületeit. Az örmény diaszpóra magyarországi és erdélyi jelenlétéről, kultúrájáról és Czetz János emlékének őrzéséről Esztergály Zsófia Zita és Issekutz Sarolta tartott előadást, amelyet Bereczkiné Máté Judit, a Czetz család leszármazottja egészített ki személyes élményeivel. Az erdélyi katonai hagyományokat a honvédtábornok szülőfalujából származó gidófalvi hagyományőrzők mutatták be. Czetz János katonai karrierjének kezdetét és a kor császári-királyi hadseregének szervezetét Csikány Tamás ezredes ismertette. Czetz nem csak hadtudományok művelője volt, honvédtiszti tevékenysége mellett előszeretettel foglalkozott földrajztudománnyal, térképészettel és nyelvműveléssel. A Magyar Hadnyelvtan elkészítésének folyamatát Balázs Géza, az ELTE egyetemi tanára mutatta be. Kedves Gyula ezredes, az Országgyűlési Múzeum vezetője kifejtette, hogy Czetz János az erdélyi hadjárat és haderőszervezés egyik kulcsfigurája volt. Czetz János számos országban megfordult: európai tevékenységét Csorba László, a Nemzeti Múzeum volt főigazgatója, argentin katonai pályafutását pedig Siposné Kecskeméthy Klára ezredes ismertette. Ha áttekintjük Czetz János életét, megállapíthatjuk, hogy a honvédtábornok méltán kelthet elismerést és tiszteletet az utókorban, hiszen ő a kiapadhatatlan tenni akarás és az eltántoríthatatlan újrakezdés egyik 19. századi nagy magyar alakja – olvasható a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tájékoztatójában. (mol) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-29
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
